✨Mit jelent a Re-Form?✨
A Re-Form nem csupán egy szó, hanem egy szemlélet.
👉újraformálni önmagunkat, kívül és belül.
👉visszatalálni egy egészségesebb formához, ami egyszerre testi, lelki és anyagi egyensúly.
👉megújulni – úgy, hogy közben nem valami teljesen idegent építünk, hanem azt hozzuk elő, ami mindig is bennünk volt.
Nem végítélet, nem áll meg a Föld forgása attól, mert mentesen kell étkezni. 🙂
Tudom, elsőre nehéznek tűnik, jön az "éhen fogunk halni" érzés, mert el sem tudjuk képzelni hogy lehet mondjuk gluténmentesen vagy tejmetesen élni.
Pedig egyre többen kapják ezt a javaslatot, egyre több a glutén vagy tej...Tovább
40+ évesen, 3 gyermek után, nyílt hasizommal, és s azt hittem, ennyi volt.
A bal oldali képen már nemcsak a plusz kilók látszanak.
Látszik a fáradtság, az álmatlan éjszakák, a saját magam háttérbe szorítása.
Azt hittem, hogy 40 felett, 3 gyermek után ez már természetes.
Hogy az energiahiány természet...Tovább
6 év, 3. várandósság, +25 kg, nyílt hasizom és mégis sikerült.
A bal oldali fotó 2020-ban készült, a jobb oldali pedig most.
A két kép között ott van a 3. várandósságom, közel 25 kg plusz súly, nyílt hasizom, rengeteg álmatlan éjszaka, fáradtság, lemondás és számtalan olyan nap, amikor mindenki más...Tovább
Volt egy pont az életemben, amikor csendben, de nagyon határozottan kimondtam magamban: ezt már nem halogathatom tovább.
Amíg a gyermekem nem volt jól, addig egyetlen dolog létezett számomra: hogy meggyógyuljon, ne legyen állandóan beteg .
És amikor végre helyrejött… megkönnyebbültem. De ezzel egy...Tovább
Sziasztok!
Megjött a csomagom…és őszintén, kicsit olyan érzés, mintha egy apró önszeretet-dobozt kaptam volna.
Amikor kibontottam az új, almás ízű kollagént, valahogy eszembe jutott, mennyire könnyű a mindennapokban háttérbe tenni magunkat. Mindig van valami fontosabb: a munka, a gyerekek, a teend...Tovább
Nem tökéletes akarok lenni.
Csak jól szeretném érezni magam a bőrömben… nap, mint nap.
Ezért lett a mindennapjaim része a kollagén.
...Tovább
A te családodban kinek kellene jobban vigyáznia a szívére? ❤️
Sajnos egyre több helyen hallom:
keringési gondok, magas vérnyomás, fáradékonyság… és sokszor csak akkor kezdünk el foglalkozni vele, amikor már jelzett a szervezet.
Van egy nagyon érdekes, r...Tovább
Anyaként pontosan tudom, mennyire érzékeny egy család egyensúlya.
Amikor valaki megbetegszik, ösztönösen minden figyelmünk rá irányul. Egyetértesz???
Gondoskodunk, aggódunk, segíteni szeretnénk rajta hogy minél hamarabb túl legyen rajta. Hogy visszaáljon az egyensúly . Mert ilyenkor az egész cs...Tovább
Sok anyuka keresi a választ arra, hogy lehet-e fogyni szoptatás alatt.
Én is feltettem magamnak ezt a kérdést.
Három gyerekes anyuka vagyok, és amikor a legkisebbem, Dávid 6 hónapos lett, akkor éreztem először azt, hogy most vagyok elég erős és kitartó ahhoz, hogy magamra is figyeljek.
Fontos hangsú...Tovább
Nem volt drága alapanyag.
És nem volt különleges „városi” étrend sem.
Háromgyerekes anyaként, kevés alvással, hétköznapi magyaros ételekkel sikerült leadnom több mint 15 kilót három hónap alatt.
👉 Az első és legfontosabb döntés az volt, hogy magamat is fontosnak tekintem, nem csak...Tovább
📅 Január – Május
📅 Szeptember – December közepe
Ez a 9 hónap az az időszak, amikor:
– nincs kifogás,
...Tovább
Mi most így készítettünk:
Hozzávalók:
1 egész disznómáj
1 kg húsos tokaszalonna
...Tovább
Hozzávalók:
- 1 kiló pacal
- 250 gr füstölt sonka
- fél kilónyi leves-zöldség
...Tovább
Sokan mondják: „Jól hangzik a re-form, de sokba kerül, és nincs időm rá.”
Én erre azt mondom: a minőségi élet nem luxus, hanem alapvető szükséglet., ezt nem számokban, és időben mérjük !
Mindenki megérdemli, véleményem szerint 😀
A re-form nem egyik napról a másikra történik, és nem arról szól, hogy...Tovább
Elképedve hallgatom az embereket, akik beletörődnek sorsukba, mert azt mondták nekik, hogy ez már csak így van, nem lehet többet tenni, ez a korral jár, stb.
Arról jut eszembe, mert most újra járok a még gyerekkorból származó gerinc problémámmal gyógytornára, rehabra, és beszédbe elegyedem a kez...Tovább
Mert ahány ház, annyi szokás!
Hozzávalók:
- 1 kg sertéshús
- 1-1, 5 kg hordós káposzta
...Tovább
Hozzávalók:
-2-3 édeskrumpli
- 1 csomag fagyasztott kelbimbó
...Tovább
Köszönöm a bizalmat és a nyitottságot mindazoknak, akik még az ünnepek előtt úgy döntöttek, hogy elkezdik velem a Re-form Siluette programot 🙏💚
Én is egy decemberi hónapban kezdtem ❤️
Vannak pillanatok, amikor nincs szükség nagy dolgokra, csak arra, hogy ott legyek.
Néha elég egy hangüzenet a telefo...Tovább
"Ha fogyni akarunk, ne tűzzünk ki 15, meg 20 kilós célokat! Ehelyett mondjuk azt, hogy két-három kilót fogyunk az elkövetkező 2-3 héten . Amikor ezt a célt elértük, tűzzünk ki újabb két-három kilót, és ezt ismételjük mindaddig, amíg el nem érjük az ideális testsúlyt . 2-3 kiló súlyveszteség hih...Tovább
De aproape patru ani am ales un stil de viaţă sănătos, acest lucru însemnând o alimentaţie sănătoasă, am renunţat la zahăr, uleiuri vegetale, mai pe scurt, am urmat cura Regenor. Sunt în continuă căutare de soluţii naturale care să îmi ofere susţinerea de care corpul meu are nevoie zi de zi. Viaţ...Tovább
Immunerősítés gyerekeknek ősszel és télen – természetes támogatás, amit a gyerekek is szeretnek 🍂❄️
Van ilyen🥰🥰🥰
Ahogy megérkezik az őszi-téli időszak, a gyerekek immunrendszere nagyobb terhelés alatt van: közösségbe járnak, kevesebb a napfény, gyakoribbak a vírusok.
Mi, anyukák ilyenkor mindent sz...Tovább
🌿 Regenor – Újrakezdés a testnek és a léleknek!
Tévhitek helyett tapasztalatok, motiváció és valódi változás.
Sokan még mindig azt gondolják, hogy a Regenor csupán egy “fogyókúrás szer”.
Valójában sokak szerint **egy életmódprogram**, amely segít tudatosabban étkezni, jobban figyelni a test jelzése...Tovább
Csak annyira kelendő az új Mico Essenc Elixír, hogy fél óra alatt el is fogyott a webshopból!!!
Türelmetlenül várjuk a következő szállítmány érkezését☺️
Mit adhat?
Tudományosan igazolt sejtmegújulást, vagyis védelmet adhat a krónikus gyulladások ellen, támogathatja a regenerációt betegségek, műtét...Tovább
🤣 Fogyni? IGEN! Éhezni? NEM! – A Regenor-étrend humoros oldala 🍗🥦
Ki mondta, hogy a fogyás csak saláta-ropogtatásból és bánatos kalóriaszámlálásból áll?
A Regenoros ételek mellett olyan jól laksz, hogy néha még a hűtő is csodálkozik, miért nem jársz vissza nassolni. 😅
Képzeld el:sült hús illat leng...Tovább
Sokszor hisszük, hogy az életmódváltás valami hatalmas, ijesztő dolog… pedig valójában apró lépésekből áll.
Olyan döntésekből, amiket *ma* hozol meg önmagadért.
Mit kaphatsz, ha belevágsz?
✨ Több energia a mindennapokra
...Tovább
Sziasztok!
“Amióta a reggelem része lett ez a mangós kollagén, teljesen megváltozott az életem. A bőröm feszesebb, a körmeim erősebbek, a hajam egészségesebb. És ami a legjobb: mozgás közben nem recsegnek az ízületeim, a testem tele van energiával."
Ez a finom ital 6000 mg kollagént, aminosavakat, ...Tovább
Tudtad, hogy 1/2 adagoló kanál = 2000 mg C-vitamin?
Ez nem csak egy ital, hanem a tested védelmezője és energiabombája!
Miért fontos a C-vitamin?
- Hozzájárul az immunrendszer normális működéséhez – maradj egészséges!
...Tovább
Képzeld el, hogy 3-4 nap alatt megszűnik a puffadás, pár hét alatt a súlyod elkezd csökkenni, a bőröd selymes lesz, és tele leszel energiával!
A Reg-Enor nem csupán fogyás:
- Cukor- és vérnyomásproblémák csökkennek.
- Ízületek, emésztés, allergiák javulnak.
- Méregtelenít, javítja a közérze...Tovább
🌸 Egy kis anyai gondolat – a megelőzés erejéről🌸
Amióta anya vagyok, megtanultam, hogy amikor a gyerek beteg az ember szíve egyszerűen megszakad.
Te mit érzel olyankor !??
Olyankor nincs lehetetlen – rohannánk orvoshoz, főznénk ezer teát, virrasztanánk éjjel-nappal, csak hogy visszakapjuk azt a ...Tovább
Nekem volt ,és nem bántam meg...mindössze 15 nap ,de újjászületetem.
Amit tapasztaltam a kúra alatt,után:
Jó közérzet, jobb alvás, tisztáb bőr, energikusabb lettem, életvidámabb ,eltűnt a puffadás, jobb lett az emésztésem....ezekkel tudnám jellemezni a Változást !
✅ E...Tovább
Kedves Szülők!
Ma egy különleges utazásra hívlak Benneteket! Olyan útitársakat keresünk, akik segítenek a gyerekek immunrendszerének erősítésében - a napokban a természet csodáira építünk, hogy kicsinyeink egészségesen és boldogan nőhessenek fel!
Miért fontos az immunrendszer támogatása?
Miközben ...Tovább
Rájöttem, hogy ha *én jól vagyok testileg és lelkileg*, az egész család jobban működik.
Ha kiegyensúlyozott vagyok, nyugodtabb a ház, több a nevetés, könnyebbek a napok, gördülékenyebben mennek a dolgok . 💛
De ez nem történik magától.
Meg kellett Re-formàljam az életünket...Tovább
Sziasztok!
Ahogy az ősz beköszönt, a természet is újra csodákat teremt.
Ez az időszak a változásról és a megújulásról szól, és most van itt a nagyszerű alkalom, hogy te is elindulj a Regenor kúrával!
Az őszi színek és hűvös levegő új energiát adhatnak számodra, ideális pillanat arra, hogy megerősí...Tovább
✨ Regenor – ahol nincs éhezés ezt tanúsítom ✨
Tudom, elsőre hihetetlenül hangzik, de így van! 💚
Ez nem egy hagyományos fogyókúra, ahol állandóan kopog a szemed és korgó gyomorral kell kibírni a napokat, ez annál sokkal de sokkal több .
👉 A Regenor mellett **finom ételeket ehetsz**, miközben a szer...Tovább
Az én Favoritom ,nélküle nem indulhat a nap
🌿 „Immune Supreme: minden nap egy lépés az erős, harmonikus immunitás felé”🌿
Ma már ritka, de azt mondom: az alga nem csak zöld szín – ez egy életforma.
Én minden reggel beveszem az Immune Supreme kapszulámat mert tudom, hogy nemcsak azért teszem, hogy ...Tovább
#Térdfájdalom a múlté
🌿 Tapasztalatból mondom! 🌿
A férjem régóta küzdött térdfájdalommal, ami sokszor megnehezítette a mindennapjait. Elkezdte fogyasztani a **Gluco Plus-t** és a **Kollagén port**, és már rövid idő után érezhető volt a változás!
Könnyebben mozog, nem fájt a térde, és sokkal aktív...Tovább
#ÉLETMÓD#CSALÁD#PREVENCIÓ#
Ismerős az érzés,amikor betegeskedések uralják a mindennapokat?Mi is ebben a helyzetben voltunk,de mára megtaláltuk a békés, egészséges családi élet titkát, amit szívesen megosztok veled.
Mi ezt 5 éve éljük család szinten......amit megelőzött 5 év amikor a lányunk ...Tovább
Házi készítésű, cukormentes gumicukor!
Ha néha megkívánsz egy kis édességet ez egy tökéletes alternatíva!
Kéred a receptet?
**Kinek ajánlott a Slim40?** 🍒🍐
👉 Ha már regenoroztál, segít a súlymegtartásban és elkerülheted vele a jojo-effektust.
👉 Ha még nem regenoroztál, támogat abban, hogy ne szedj fel plusz kilókat – sőt, fogyást is segítheti.
👉 Sportolóknak és életmódváltóknak is kiváló, mediterrán jellegű diétát kiegé...Tovább
Mikor kezd el a Reg-enor kúrát?
M-O-S-T!
Hidd el, hogy azok a kifogások amelyek benned vannak, csak akkor tűnnek el ha megteszed az első lépést és elkezded a kúrát! Ez valami olyasmi érzés lehet mint amikor egy repülőből ki kell ugrani egy ejtőernyővel! Ott vagy a repülőn alig kapsz levegőt az i...Tovább
🌿 **#Lustaepe #FélelmekÉsARegenor** 🌿
Én is féltem belevágni… 🤔 „Mi lesz, ha…?” – mindig ott motoszkált a fejemben.
De 2 Regenor kúra után bátran mondhatom: **megérte!** 🙌
...Tovább
Ismerős az érzés, amikor a szezonális kellemetlenségek vagy a makacs emésztési problémák keresztbe tesznek a mindennapoknak? Egyre többen keresnek ilyenkor természetes, kíméletes megoldásokat, amelyek segítik a komfortérzet fenntartását, anélkül, hogy megterhelnék a szervezetet.
A grapefruitmag ki...Tovább
Lányom koraszülött lett ,aztán ebből adódóan gyengébb immunrendszerrel indultunk neki a közösségbe kerüléskor .
Sajnos meg is tapasztaltuk a hátrányát hetente új vírus, betegségek, szövődmények legtöbbször füllgyulladás.
Ebből a mókuskerékből szerettem volna kilépni, és ekkor jött ...Tovább
Tegnap ismét felfedeztem a természet csodáit az Árpád-kilátón, és megdöbbentem, mennyire feltöltődöm ilyenkor.
A friss levegő, a fák susogása, és a távolban elterülő táj mind-mind arra emlékeztet, hogy mennyire fontos néha kiszakadni a mindennapok rohanásából.
...Tovább
Nálunk is így indult minden, amikor a kisfiam közösségbe került.
Az első időszak: a betegségdömping
Hetente új vírus, fülgyulladás, ...Tovább
🔴 Nyáron nem csak a nap süt... a darazsak is támadnak! 🐝❗
Tegnap este a száradó ruhákat szedtem össze, és amikor a párnaúzathoz értem, hirtelen egy éles, nagyon fájdalmas csípés éreztem a gyűrűsujjamon. Fogalmam sem volt, mi okozta – míg ki nem derült: a húzatban rejtőzött egy jókora darázs, aki...Tovább
Vannak helyek, ahová nemcsak a testünkkel utazunk, hanem a szívünkkel is.
Nekünk Görögország ilyen. Egy ország, ahová újra és újra visszatérünk, mert ott minden együtt van, ami egy családi nyaraláshoz kell: tenger, hegyek, napsütés, szabadság.
Ahol a tenger és a hegyek úgy ölelik egymást, mint az ...Tovább
Most, hogy tombol a nyári meleg, mindannyian tudjuk, hogy a hidratálás kulcsfontosságú!
Ám nem mindegy, mit iszunk.
Tapasztalataim szerint a tiszta víz nemcsak az egészségem, hanem a közérzetem szempontjából is elengedhetetlen.
...Tovább
Mèg egy pattanás is nagyon kellemetlen tud lenni,hát akkor egy szemölcs,ami az orrodon vert tanyát ès mozdulni sem akar onnan.
Tímea lányom barátságos,életvidám 2 gyermekes anyuka.
De amiòta ez a szemölcs megjelent 3 ève sehova nem ment,c...Tovább
Természetes megoldást keresel a tartós köhögésre? Életmódváltásban gondolkodsz? Ismerd meg a történetemet, ami több ezer embernek adhat reményt!
Három évvel ezelőtt, amikor először találkoztam a Biocom termékekkel, már hat hónapja szenvedtem a száraz köhögéstől, ami a koronavírus utóhatásaként ma...Tovább
Sziasztok!
Amikor a nyár megérkezik, lehetőség nyílik arra, hogy új színt vigyünk az életünkbe, éppúgy, ahogy a napraforgók is mindig a nap felé fordulnak. Ezek a csodálatos virágok nemcsak gyönyörűek, hanem példát is mutatnak számunkra: fogadjuk el a fényt, a pozitív energiát és merjünk új dolgo...Tovább
Erre nagyon egyszerű a válaszom :
Hát a Biocom #èletmódommal ,ami tèlen-nyáron működik!
Most épp Reg-Enor kúrázom,de nem fogyás végett,hanem #tisztítás miatt és #megelőzésként .
...Tovább
Sokan mondják:
Neked könnyű fiatalnak maradnod, hiszen gyerekek között dolgozol.
Igen,gyerekek között dolgozok és nagyon szeretem a hivatásom.
Nagy örömömet lelem benne,és minden nap változatos.Nincs két egyforma nap.
...Tovább
Lábdagadás nyáron? Nehéz lábak, feszülő bőr, alig férsz bele a papucsba? Ismerős?
Sok éven keresztül szenvedtem ettől a problémától – még úgy is, hogy minden reggel bevettem a szívgyógyszerem és a vízhajtómat.
A legrosszabb nem is a kinézete volt, hanem az érzés: mintha ólomból lettek volna a ...Tovább
Gyermeki kíváncsiság, felfedezés, megtapasztalás, és egy döntés, ami megváltoztatta a családunk életét.
Van az a pillanat, amikor látod a gyermeked szemében a csillogást. Azt a belső hajtóerőt, ami arra készteti, hogy felfedezzen, megismerjen, megtapasztaljon valami újat.
Ott állt a vízesés aljáná...Tovább
Júniusban volt a Srácoknak az utolsó foci edzésük, s egy igazán különleges délutánt éltem át a gyermekeimmel, akik már régóta szenvedélyesen fociznak.
Az utolsó edzésük során tartottak egy szülő-gyerek focit, és én is belekóstolhattam ebbe a csodás sportágba. A gyerekek mosolya, amikor...Tovább
Amióta Biocom probiotikus tisztítószereket használok, teljesen más élmény a takarítás:
✔️ nincs több csípős szag
✔️ nem irritálja a bőröm
...Tovább
Kisgyerekkel nyaralni felejthetetlen élmény, de egyben logisztikai kihívás is. Ha ti is vízparti vakációra készültök, ezekre a dolgokra érdemes odafigyelni, hogy a családi pihenés ne forduljon káoszba. Hoztam 5 hasznos tippet strandoláshoz, amit minden anyuka értékelni fog.
👒 1. Nap elleni védele...Tovább
Képzeld el, hogy minden reggel felébredsz, és belenézel a tükörbe.
Képzeld el, hogy a tükörben egy olyan embert látsz, aki boldog, magabiztos és élvezi az élet minden pillanatát.
Most kérlek, ne csak képzeld el, hanem éld is meg ezt az érzést!
...Tovább
Gyermekem és saját egészségügyi problémáim vezettek el ahhoz a megoldáshoz, ami ma már a mindennapjaink része. Az alternatív gyógymódok és a Reg-Enor kúra nemcsak a fiam életét változtatták meg, hanem engem is új emberré formáltak. Olvass tovább, és tudd meg, hogyan!
Gyermekem egészségéért indult...Tovább
A múlt héten pár napot a Balaton partján töltöttünk. A férjem sajnos elfelejtett naptejet használni, így néhány órányi sekély vízben pancsolás után a bőre kellemetlenül kipirosodott – ismerős, ugye?
Mikor hazaértünk a szállásra, akkor döbbentünk rá: a jól bevált MIRTILL spré otthon maradt. Gyors m...Tovább
Az anyaság sok örömet, de ugyanennyi kihívást is tartogat, különösen akkor, amikor gyermekünk először megy közösségbe, óvodába. Ilyenkor nemcsak a beszoktatás nehézségeivel kell szembenéznünk, hanem a gyakori betegségek, az immunrendszer megerősítése és a lelki felkészülés is fontos szerepet kap....Tovább
Sokáig készülődünk, mégis olyan gyorsan vége…
Anyaként egy családi nyaralás előtt már hetek óta azon gondolkodunk:
Mit vigyünk magunkkal? Mi ne maradjon otthon? Mi lesz, ha a gyerek megbetegszik?
Te is tanácstalan vagy, mit csomagolj egy ovis vagy bö...Tovább
Egyetlen cél, egy új kezdet.
Ma itt az idő, hogy megálljunk egy pillanatra és elgondolkodjunk azon, mit szeretnénk elérni ebben a hónapban.
Mert minden új hónap egy új lehetőség – egy üres lap, amelyre mi írhatjuk a saját történetünket.
...Tovább
Magnézium-biszglicinát tapasztalatom: így segít stressz és pajzsmirigy túlműködés esetén
Az utóbbi időben elkezdtem napi szinten magnézium-biszglicinátot szedni – és azt kell mondjam, meglepően pozitív hatásokat tapasztaltam.
Mivel pajzsmirigy túlműködésem van, a szervezetem kifejezetten érzékenyen...Tovább
Ha valaki tavaly azt mondja, hogy 27 kilót fogok fogyni, biztosan nem hittem volna el. Tele voltam kételyekkel, nem volt bátorságom, és azt gondoltam: ez úgysem működik nálam.
Aztán egy nap találkoztam egy régi ismerőssel, akit alig ismertem fel: gyönyörűen lefogyott, ragyogott. Elmo...Tovább
Reg-Enor diétába illeszthető céklás brownie recept – egészséges, gluténmentes édesség
Szeretnél valami finomat, ami belefér a Reg-Enor kúrába is? Ez a céklás brownie nemcsak ízletes, de gluténmentes, hozzáadott cukor nélküli, és teljes mértékben megfelel az egészséges életmód alapelveinek is. Ráa...Tovább
Fogyni egészségesen, magyaros ételekkel.
Sokan azt hiszik, hogy a fogyáshoz le kell mondani a finom, hazai ételekről… de én vagyok rá az élő példa, hogy ez nem igaz! 😍
Az elmúlt hónapokban 10 kilót fogytam – úgy, hogy közben magyaros ízeket ettem, csak egy picit egészségesebben elkészítve.
Nem kopla...Tovább
Akár a hegyekbe, akár a tengerpartra utazunk, mindig ott lapul a táskánkban.
Miért?
...Tovább
Tudod, hogy mi lehet a C-vitamin hiányának elsődleges 10 tünete?
1. Hamarabb alakulnak ki kék foltok
A Mayo Clinic szerint a C-vitamin hiány lehet a vérszegénység előszobája, ami azzal jár, hogy egy enyhébb ütés, sérülés következtében szinte azonnal k...Tovább
Szóval…🎁 Hoztam nektek egy kis érdekességet az Egészség Könyvből, hogy jobban megértsük, miért működik ilyen hatékonyan! 📖✨:
...Tovább
Nyaralni menni gyerekekkel mindig izgalmas, de amikor 4 család és összesen 10 gyerek vág neki együtt a kalandnak, az már egészen más szint! Az elmúlt két évben így utaztunk: volt köztünk ovis, iskolás és kamasz is – a nevetés, a hangzavar és a kisebb-nagyobb balesetek garantáltak voltak.
Szerenc...Tovább
Sokoldalú tisztaság – egyetlen flakonban
Ezt a természetes alapú, folyékony krémszappant nemcsak kézmosásra alkalmazzuk, hanem testápolásra, hajmosásra, habfürdőként,( gyerekeim kedvence) sőt foltok előkezelésére vagy kézi mosáshoz is alkalmaztam.
Tökéletes választás utazáshoz vagy egyszerű, körn...Tovább
Szemrebegés okai és természetes megoldása – Saját tapasztalatom!
Több évvel ezelőtt furcsa tünetet tapasztaltam: elkezdett rebegni a szemhéjam, eleinte csak ritkán, majd egyre gyakrabban. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mígnem mások is észrevették, hogy „valami nem stimmel”.
👉 Ekkor for...Tovább
🌿 13 kilót fogytam, a lányom pedig 24-et – és nem koplaltunk közben! 🌿
Szeretném megosztani veletek a történetünket.
Mert igen, mi is szkeptikusan álltunk hozzá az elején. De aztán jött a Reg-Enor – és azóta teljesen más életet élünk.
Én 13 kilót fogytam, a lányom 24-et. De ennél sokkal többről van...Tovább
Kömöcz Andrea vagyok, feleség, kétgyermekes édesanya, és éveken át küzdöttem a súlyommal. Kipróbáltam sok mindent, de semmi sem hozott tartós eredményt, egészen addig, amíg meg nem találtam a Reg-Enor kúrát és a Biocom életmódot.
Mi volt az a pont, amikor eldöntöttem VÁLTOZTATNOM KELL?
Őszinte l...Tovább
Ha könnyen elkészíthető, egészséges és tejmentes vacsorát keresel, próbáld ki ezt az isteni cukkini palacsinta receptet. Tökéletes választás diétás étrendhez, tejérzékenyeknek vagy növényi alapú táplálkozás esetén.
🥒 Hozzávalók a cukkini pal...Tovább
Csomagolás előtt állsz, és nem tudod, milyen természetes termékek legyenek feltétlenül a bőröndödben?
1. Grape csepp – természetes megoldás számos problémára:
– Bőrgomba
– Hasmenés
– Ekcéma
– Nyílt sebek
– Rovarcsípések
– Általános fertőtlenítőként is megállja a helyét
2. Vita-Reg kapszula – a könnyed ...Tovább
Mostmàr tudom, hogy a d vitamin mennyire fontos, s nemcsak ősztől tavaszig, hanem egész évben is! A videóban elmondom miért is!