Borsi Ibolya

Mustár házilag elkészítve

Borsi Ibolya

Mustár házilag elkészítve

     A házi a legjobb😊😊

 

#Regenorozók is fogyaszthatják❗

 

 

 

✅semmi szinezèk

✅semmi tartósítószer

✅semmi adalékanyag

✅intenzív igazi mustár ízvilág!

 

😋A héten csináltam...csak még most jutottam ide hogy megmutassam nektek!🤩  

 

👉100 gr mustármagot megdaráltam kávédarálón és összekevertem 1.5 dl  frissen facsart citromlével, majd betettem a hűtőbe.

👉Miután egy napot csücsült a hűtőben, kivettem és ízesítettem saját ízlés szerint (ezt ki-ki magának tetszés szerint ízesítheti)......tehát én sóztam, borsoztam, pici őrölt köményt, mokkáskanál koriandermagot (őrölt), 2 mokkáskanál eritritet, leheletnyi bazsalikomot és még 1 dl tiszta szűrt vizzel összedolgoztam az egész masszát.  

👉A zöldfűszereket és az eritritet együtt kávédarálón megdaráltam, és úgy tettem a masszához.  

👉A hűtőben pár nap alatt összeérnek az ízek.  

 

✌️Megemlítenem, hogy az íze sokkal intenzivebb mint a bolti...hisz nincs is feltuningolva semmi plusszal, csak a leírtak vannak benne.

 

❤️Remélem tudtam érdemben segíteni 😊

9126
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Rákóczi Erzsébet Tünde

Regenor

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Teljes testtisztítás

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Joó Erzsébet

Együtt fogyunk egészségesen

Joó Erzsébet

2022 február 25.
Joó Erzsébet

Anyukám átalakulása...

Joó Erzsébet

2022 november 01.
Racz Anita

Céklás brownie Reg-enorosan

Racz Anita

június 28.
Racz Anita

Fogyás egészségesen!

Racz Anita

június 28.
Győri Kinga

C vitam fontos !!!!

Győri Kinga

június 25.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom