Póti Brigitta-Tünde

Új élet és babavárás

Póti Brigitta-Tünde

Sziasztok,

 

Lehet feltűnt már Nektek, hogy már egy ideje nem számoltam be fogyásról, nem méregettem magam....🙂

 

👉Mint tudjátok augusztus 30.-án kezdetem a nagy 10 napos béltísztító kúrámat az Intestinal Cleansinget, kiegészítve Detox, Para Cleanse és Candida cleanse-el, majd folytattam a bélflóra pótlását Flóra plus -szal.

 

👉Ezután pedig belevágtam a regenor kúrába, amit körülbelül október közepéig tartottam.

 

👉Ez idő alatt lement rólam 3-4 kg.....mígnem abba kellett hagyjam, mert beköltözött egy kis csoda a testembe🙏, jön a baba 🙂 Igen a regenor áldásos hatása az is lehet, hogy akinek eddig nem sikerült a baba, egy regenor kúra elvégzése után, miután a szervezetünk megtisztul, beköltözik a baba egy tiszta, egészséges környezetbe 🙂

Mindehez az is, hozzá járult, hogy munkát váltottam, kiüztem az életemből a stresszt, nyugodt lettem, most azt csinálom amit szeretek: embereknek segítek.

 

👉Eljött az ideje, hogy megismerjétek az én saját kis életutamat is, hogy én, hogyan kezdtem és miért vágtam bele, illetve, hogy mi az ami engem motivál.

Fogadjátok szeretettel, hátha megfog titeket egy gondolat vagy akár inspirálni tudlak Titeket is 🙂: https://www.youtube.com/watch?v=27mv3_unl28

 

Ha bármiben segíteni tudok, keressetek meg nyugodtan, ha éppen fogyni szeretnél, ha hízni, ha a rég vágyott babára vártok vagy csak szimplán egészségesek szeretnétek lenni, szívesen segítek mindenben amiben tudok.

 

 

3325
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Piheni Brigitta

Téged mi motivál a változásra?

Piheni Brigitta

szeptember 28.
Piheni Brigitta

Szívünk védelmében

Piheni Brigitta

szeptember 27.
Piheni Brigitta

Van időd újjászületni?

Piheni Brigitta

június 05.
Turbuczné Mari Éva Katalin

Hányás-hasmenés megoldása, akár állatoknál...

Turbuczné Mari Éva Katalin

június 03.
Hermann Judit

Koszmó és biocomos grapefruit csepp

Hermann Judit

2018 május 24.
Szalacsi Brigitta

Hosszan tartó lendület, a mindennapokra!

Szalacsi Brigitta

április 21.
Szalacsi Brigitta

Vaspótlás természetesen

Szalacsi Brigitta

április 21.
Piheni Brigitta

Probiotikum kisállatoknak is !

Piheni Brigitta

április 15.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom