Fülöp Anita

A veszteségem rávilágított, hogy mi kell a gyógyulás projekthez

Fülöp Anita

A veszteségem rávilágított, hogy mi kell a gyógyulás projekthez

Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e a történetünket, hiszen ez elég szívbe markoló, szomorú dolog. Még a mai napig sem értjük, mi történt, és hogy miért. Úgy érzem, nem vagyok egyedül, és bár biztosan sokaknak könnyeket csalok a szemébe, szeretnék hitet és reményt adni, hogy soha nem szabad feladni!

A mi mesénk is úgy kezdődött, mint sokaknak; “egyszer volt, hol nem volt, volt két fiatal, pörgős ember, akik eszeveszettül belehabarodtak egymásba, és úgy döntöttek, hogy belefognak a közös jövőjük építésébe.
Út közben, nagy meglepetés érte őket, ugyanis kiderült, hogy a lány várandós, s amilyen szépséggel és hirtelen jött az életükbe a nagy boldogság, sajnos olyan váratlanul ért véget a tündérmese. Igen, a finálé előtt 5 héttel…”

Elvesztettük a kislányunkat a 35. hétben. A teljes sztorit most nem fogom leírni, mert így is nehéz, de aki szeretné elolvasni, az megteheti itt: 

“A jön a baba Hadas Kisztával” FB oldalon https://www.facebook.com/jonababaHadasKrisztaval/posts/1143075622759095

 

Március 10.-én megszültem a kislányunkat holtan, majd pár nap kórházi megfigyelés után hazajöhettem. Bár sem a szülés sem a történtek fizikailag nem viseltek meg, mégis innentől kezdődtek a problémáim. (a lelki, és a pszichikai problémákra most nem fogok kitérni)
Azt hiszem a tökéletes terhességet követő megrázkódtatás és a veszteség átélése felszínre hozott olyan betegségeket, amikről nem is tudtam előtte.
Persze így utólag, logikusan végig gondolva, ott lapultak ezek, csak nem volt miért felszínre törjenek. Természetesen a sok erős hormon gyógyszer és antibiotikum, amit kaptam az sem tett jót a szervezetemnek.

Kezdődött azzal, hogy pár nappal a szülés után előjött a pánikbetegségem – persze ez érthető is egy ilyen hirtelen tragédia átélése után – ami hihetetlen tüneteket tud produkálni. Aki szintén szenved ebben, az tudja csak igazán miről beszélek, amikor azt mondom, hogy halálfélelem. Aztán a pánikrohamok mellett a mellkasi fájdalom az idő előre haladtával kezdett állandó lenni, folyamatos és néha nagyon ijesztő, erős, bal oldali mellkasi fájdalmaim voltak. Néha szívritmuszavarral párosulva. Az emésztésem borzalmas, a produktumom pedig siralmas volt. Mindentől felfúvódtam, álladó nyák volt a garatomban ami olyan érzéssel párosult, mintha egy ételmaradék lenne a torkomban, elrekedtem, és néha úgy éreztem nem kapok normálisan levegőt. Egy-egy fulladásos rohamom is volt éjjel, gondolhatjátok mikor a férjem a hörgésemre ébredt. Azt hitte engem is elveszít nem csak a kislányunkat.
Sürgősen orvost akartam, azt, hogy mindent kivizsgáljanak, mindent tudni akarok. Ha baj van, azt rendbe kell tenni, mert így nem mehet tovább. Persze a nagy pandémia közepette sem a szülés utáni kontrollra se semmilyen orvosi vizsgálatra nem nagyon tudtam elmenni, szóval kb. arra vártam, hogy egyáltalán valamilyen orvos fogadjon, mert még a háziorvos sem akart látni… Később kész harc volt az is, hogy pár beutalót szerezzek, plusz az időpontokat… Nos, a lényeg, hogy nagy nehezen, de sikerül kardiológiára, belgyógyászatra, gyomortükrözésre, és hasi UH-ra elmennem.

 

A következőket állapították meg:
1,5 cm epekő, némileg zsírosabb máj, gyomorhurut, reflux? (erről később egy plusz bejegyzésben), az EKG-m rendben volt, de a pulzusom magas. Minderre kaptam egy csomó gyógyszert és olyan diétát, amit hazaérve, elolvastam és egyenesen a kukába dobtam. 
 

Elgondolkodtam, vajon miért kellett ennyit várnom arra, hogy beutalót kaphassak, és megvizsgálhassanak, majd ezen fenti problémára olyan gyógyszereket írhassanak fel, amik közel sem fogják a probléma gyökerét megszüntetni, hiszen az orvosok maguk sem tudták megmondani, hogy pld. a magas pulzusszám miért van, de további kivizsgálásra nem küldtek.”


Közben a női dolgaimmal is akadtak gondok, a ciklusom nem akart még visszaállni, pedig szülés után a testem látszólag gyorsan felépült. Aztán elkezdtem még szédülni is, és a torkomban néha hihetetlenül erős gombócérzés volt és fájtak a szemeim is. Ekkor úgy gondoltam kérek egy teljes vérképet is, mert pajzsmirigy problémára gyanakodtam. Elkeseredtem, hogy nem elég ez a hatalmas veszteség, még ennyi minden más probléma is felüti a fejét…


Elgondolkodtam, hogy vajon ez a rendszer mennyire stabil, hogy vajon azok, akik jobban rá vannak szorulva a rendszerre és jobban függnek tőle, vajon hányszor teszik fel maguknak ezeket a kérdéseket, mielőtt kiváltják a raklap gyógyszert hónapról hónapra. Nos, én feltettem.


Mit akarok pontosan?
Egy egészséges, fiatalos, lendületes anya akarok lenni, aki mind a párja mind a gyerekei mellett teljes értékű egészséges ember, és a lehető legtovább tudja kivenni a részét a családból. Ehhez viszont meg kellett, hogy gyógyuljak, hogy egyáltalán belekezdhessünk a majdani babaprojektbe.

Szóval így kezdődött a nagy gyógyulás projekt, azzal hogy elegem lett, és kiakadtam.
Egyik este, lefekvés előtt elkezdtem a kislányunkhoz „imádkozni”, hogy mutassa meg a helyes utat, mutassa meg, hogy merre induljak. Segítsen abban, hogy meg tudjak gyógyulni, hogy legyen valamilyen megoldás ezekre a problémákra. Mindegy mi ez, csak tudjam felismerni, hogy ez az, ami meg fog gyógyítani, ez az, ami elhozza a boldogságunk kulcsát. A történések felülmúlták a várakozásomat.


…Következő nap kaptam egy kedves fiútól egy üzenetet. Semmi extra nem volt benne, csak annyi, hogy;

„Szia Anita, … ha már bio, ismered-e a Biocom termékeit”?

 

(- benne voltunk mind a ketten egy biokert témájú csoportban) 
Ezzel indult a csevej… Felkeltette az érdeklődésem, és eszembe jutott az előző esti gondolatom, hogy ha ez a valami hozza el a várva várt csodát az életembe, akkor nem szabad már az elején elkaszálnom. Így meghallgattam Norbi ajánlatát. (Norbi lett végül a szponzorom :))
Felhívott és elmesélt mindent, amit tudott kb. 10 percben, és akkor, abban a pillanatban éreztem, hogy igen, ez az, ez kell, hogy legyen a megoldás mindenre!

 

Az ajánlata a következő volt, örökös 20 százalék kedvezmény, biotermékek, étrendkiegészítők, öko-háztartás, vitaminok, boltcsereprogram, ingyenes előadások egészségtémában, tanulási lehetőség, és nem utolsó sorban pénzkereseti lehetőség. Ez zene volt füleimnek. Azt hittem, hogy egy álomba csöppentem, főleg mikor a Reg-Enor-ról videókat kezdtem el nézni és láttam hasonló diagnosztikákat, majd csodás fogyásokat és gyógyulásokat. Meddőnek nyilvánított családokat, akik később spontán kaptak kisbabát az élettől
 

Először nem hittem el, hogy ennyi! Ilyen könnyen jön a megoldás, pedig csak előző este fogalmaztam meg a kérésemet.

A kislányom és a Jóisten is meghallgatott és azonnal küldték hozzám Norbit és a Biocom-ot, én pedig felismertem, hogy ez a dolog fogja elhozni a megoldást!

 

Pár nap múlva regisztráltam a Biocom oldalán, és azonnal rendeltem egy adag Reg-Enor-t és még pár terméket. Közben pedig olvastam, és olvastam a hatalmas tudás anyagot, ami a Biocom, és a Biocom mögött álló szakemberek által összegyűjtött anyag.
A rendelésem pár nap múlva megérkezett, és azonnal belekezdtem a Reg-Enor kúrába, és próbáltam betartani a hozzá tartozó diétát.

 

Csak pozitív dolgokat tudok mondani, nem akarok elfogultnak tűnni, de beszéljenek inkább a tapasztalataim:

Az első megrendelésem 2020. június 30.-án érkezett meg. Azóta használom a Reg-Enort. Később még rendeltem SzelídKékJód cseppeket, Grépfruitmagkivonatot, Kollagént, C vitaminport, és Magnéziumot és zöld növényi kivonatokból készült termékeket. 

 

Amit tapasztaltam már az első héten:
A mellkasi diszkomfort, és a bal oldali szúró fájdalom teljesen megszűnt. A szívritmuszavarom is elmúlt és a pulzusom is csökkent. Rendszeresen mérem a vérnyomásom és általában 117/79 76. Ez azt hiszem, 30 éves korban tankönyvinek számít.
Az emésztésem is kezdett visszaállni és a nyákos váladék, ami a garatomon volt, mára a múltté. A székletem is rendszeres lett és normális. Miután elkezdtem szedni a SzelídKékJód cseppeket is kb. egy hét múlva volt időpontom vérvételre. Mire a vérvételre sor került, addigra pedig azok a tünetek is elmúltak, amik miatt pajzsmirigy alulműködésre gyanakodtam. Az eredmény meglepő volt, mindent rendben találtak, a TSH-t is, és mivel a Jód szedését követően tűntek el a tüneteim, így arra következtettem, hogy a kúra előtt valószínűleg itt is lehetett némi probléma. (persze ez nem megerősített)

Szóval megszűnt a gombócérzés, a szemfájdalom, a szorongató érzés, a pulzusom is rendben volt. És aminek külön ujjongtam, az a kúrát követő következő ciklusbeli változás volt. Azóta a havi ciklusom teljesen rendeződött, pontos, és ahogy tudom követni a testem jelzéseit még peteérésem is van! Ez szuper, hiszen hamarosan újra belekezdhetünk a babaprojektbe is! (Fél évet kell várnunk, ezt mondták nekünk még márciusban)

A következő, amit még nem mondtam, de szintén a Biocom termékeinek köszönhetem az az, hogy fogytam 6 kilót, 2 számmal kisebb a ruhaméretem, sokkal energikusabb vagyok, rengeteg energiám van. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, a striák és a narancsbőr kezd eltűnni, a bőröm sokkal puhább, mint volt. Az állandó hátfájásom is elmúlt, már nem úgy kelek reggel, mint egy elmeszesedett 90 éves, mint régebben, hanem kipattanok az ágyból. Olyan jó újra úgy létezni, hogy nem fáj semmi, és bármit csinálhatok, tudom, hogy nap végére maximum elfáradok, de nem fog fájni semmim. Kialszom magam, és másnap újból kezdhetem energikusan a napomat.


A másik dolog, ami anyagi téren könnyíti meg a dolgainkat, az az, hogy egy csomó pénzt spórolunk, hiszen szinte az összes háztartási szerünket kidobáltam. Kidobtam a tusfürdőt, a sampont, a borotvahabot, a szappant, a tiszítószereket, a mosogatószert, a mosószert, a fogkrémet és az öblítőt is. Hiszen a Biocomnál ezt is mind kedvezményesen vehetem meg, és nem utolsó sorban ezek biotermékek és sokkal hatékonyabbak, mint bámelyik másik boltban vásárolt márkás termék.
A Reg-Enor melletti diéta is spórol nekünk, hiszen nagyon sokat formálódott a  háztartásunk. Nem vásárolunk nagyon sok mindent, mint régen, ezek sok sok ezret hagynak meg a pénztárcánkban. Nem veszünk nyalánkságokat, péksütiket, cukros üdítőket, olajos dolgokat.

 

Ha hiszed, ha nem, ezek akár több tízezer forintba is kerülhetnek egy hónapban.

 

A másik nagy csodadolog pedig az, hogy amellett, hogy ennyi minden pozitív dolog történt az életünkben 2 hónap alatt, a Biocom megmutatta, hogy minimális időbefektetéssel, és pénzráfordítással hatalmas bevételre tehetek szert. Igen, már az első hónapban kerestem közel 50.000 Ft-ot, (persze ez nem olyan nagy pénz, de a semmitől is jobb, és nem is tettem érte sokat) csak azért, mert mertem másoknak is ajánlani ezt a csoda rendszert és a termékeket! Annyira hihetetlenül hangzik ez az egész nem? Pedig ez a valóság! 

 

“Hihetetlen ez az egész, amibe belecsöppentem, és azt gondolom, hogy nagyon ostoba dolog lenne, ha ezt nem adnám át másoknak is.
Mert mindenkinek jár a boldogság, és bár tudom, hogy nem vagyok egyedül a veszteségemmel, és a kislányomat nem hozza vissza semmi, de azt akarom, hogy minden, amit csak lehet, helyrehozhassak az életünkben. Mert ha mást nem is, azt megtanultam, ha valamit akarok, akkor azt el tudom érni, csak kérnem kell, és házhoz jön a segítség. Ne engedd meg magadnak, hogy beleragajd a rosszba, tedd fel magadnak Te is a kérdésed, hogy mit szeretnél változtatni. Majd engedd, meg hogy a válasz megérkezzen, engedd meg magadnak, hogy részesülhess a csodában Te is!”

Végtelen számú a bőség ebben az Univerzumban, mindenkinek jut belőle bőven, de csak akkor ha igényt tart rá az ember!

 

Te mit választasz?


Hogy Te is megtapasztald a csodát, keress bátran az anita.fulop1989@gmail.com címen, vagy a Facebook-on privát üzenetben, illetve ha van kedved, csatlakozz privát csoportomhoz is, ahol naponta találkozhatsz a bejegyzéseimmel!

Ha tetszett a bejegyzés, esetleg további kérdéseid vannak, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, vagy írj egy hozzászólást. Szívesen segítek bármiben.

Az EGÉSZség nyomában    +3630350...click     Üzenet
1215
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 augusztus 28.
Anita drága, nagyon nagyon köszönjük, hogy mindezt leírtad... Fantasztikus ember vagy!! TUDOM, hogy áldás vár rátok s meg is érdemlitek!!!
Vendég40701
Vendég40701   január 16.
Valóban nem tudtam könnyek nélkül végigolvasni. Megerősítetted a hitemet a csodában, abban, hogy jön a válasz, a számunkra láthatatlan világból mindig érkezik a segítség, csak legyünk nyitottak számunkra eddig idegen megoldások felé is. Köszönöm. Áldás!
Pap Borbala
Pap Borbala   április 22.
Igazi öröm az, hogy mikor kértél akkor kaptál is megoldást. Hadd legyen a te sztorid segítség másoknak is akik hasonló nehézségeken mennek át. Légy áldott és boldog!
Fülöp Anita
Fülöp Anita   április 23.
Köszönöm ❤️
Szalma Timea
Szalma Timea   április 26.
Csodás írás, szívből köszönjük 💚
Vendég5506
Vendég5506   április 26.
Csodás! Hiszem, hogy a rossz után jön a jó, s minden azért történik, hogy minket emeljen, a fejlődésünket szolgálja. Csakis magunkban találhatjuk meg a válaszokat, ha mélyen magunkba nézünk.
Lakatos Beáta
Lakatos Beáta   április 26.
Minden tiszteletem a tied,drága Anita.
Lakatos Beáta
Lakatos Beáta   április 26.
Minden elismerésem a tied,drága Anita.Ezt végíg csinálni,majd még le is írni,elképesztő.Példa mutató,amit csináltál és csinálsz. Biztosan meg lesz az igazi eredménye. Köszönöm, hogy megosztottad velünk.
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Hermann Judit

Online találkozó - szuperhősökkel!

Hermann Judit

november 24.
Farkas Erika

Útravaló 🥰

Farkas Erika

november 22.
Hermann Judit

HÁLA minden támogatásért!

Hermann Judit

november 21.
Hermann Judit

Kuckózás

Hermann Judit

november 19.
Hermann Judit

Legyünk jól!!

Hermann Judit

november 17.
Kiss Noémi Kinga

TE mikor érezted jól magad a bőrödben? 🙂

Kiss Noémi Kinga

november 16.
Kovács Andrea és Levente

Tegyük szebbé, jobbá és teljesebbé ezt a világot!!!

Kovács Andrea és Levente

november 16.
Hermann Judit

Varázslat az ENERGIA?

Hermann Judit

november 16.
Hermann Judit

FOTÓPÁLYÁZAT 🙂

Hermann Judit

november 13.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom