Mesesan Kinga

2018- As év , összegzés.

Mesesan Kinga

2018- As év , összegzés.

 

Sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnám összefoglalni pár mondatban és átadni mindazt, amit ebben az évben kaptam a Biocom által.

Átadni mindazt a Jót amit kaptam nem lehet egy rövid bejegyzésben, ezért egy kicsit hosszú lesz.😀

 

Olyan sokat köszönhetek  Judit Hermannak, a Biocomnak,hogy ezt nem tudom szavakba önteni, de megpróbálom, mert nekem segített a közösség és azok a tapasztalatok amiket elolvasva elindultam a saját utamon.

 

2018 részemről a változás, tanulás éve és ennek sosem lesz vége , mert a családom és más családok számára egy értéket teremtett.

 

Megtanultam, hogy csak akkor érek el sikereket ha hiszek magamban, hiszem azt ,hogy amit teszek az jó, hiszem azt, hogy jobbá fordulhat az életünk és hiszem azt ,hogy csak akkor adthatom át mindezt ha tiszta szívvel cselekszek és úgy élem meg a mindennapokat , hogy az követhető példa legyen.

Megéltem hihetetlen változásokat, amikre ezelőtt egy évvel nem is mertem gondolni és ezt a Biocom segítségével.

Megtanultam hálás lenni mindenért és mindenkiért 🙂.

Hálás vagyok, hogy nem kell a rendelőben ülni a gyerekekkel , hálás vagyok, mert megtanultam odafigyelni másokra, hálás vagyok ,mert magtanultam hogyan lehet a betegségeket megelőzni, hálás vagyok a barátságokra, hálás vagyok a tanításokra, hálás vagyok a jóra , hálás vagyok a hivatásomra.

Ezt  kaptam ebben az évben ajándékba , nem kellett hozzá más csak ÉN, ÉN aki szerettem volna egy jobb világot teremteni magunknak.🙂

 

Tudjátok a  Biocom nem csak a termékek, hanem utazás, ha jegyet váltasz , akkor minden lehetséges ,úgy is mondhatnám :"Meseország", mert itt csak jó történik meg velünk.🙂

A termékek által barátságok születtek ez által egészséget kaptunk, és elmondom ,hogy ez családszinten éljük meg mind.

 

Hihetetlenül büszke vagyok erre a csapatra, hálás vagyok értetek, hogy együtt vagyunk és támogatjuk egymát.

Köszönöm szépen mindazt az értéket, amit kapok minden egyes nap tőletek!🙂❤️

 

És mit kívánok 2019  évre?🙂

Hogy minél több családhoz jusson el ez az üzenet: LEHETNEK ÁLMAINK!!!

Lehet emberhez méltóan élni ,lehet egészségben, boldogságban ,egy közösségben élni úgy, hogy vigyázzunk egymásra IS!!!

Tehát , gyere tarts velünk TE IS, nincsenek elvárások, nincsenek ítélkezések , de van tiszta szeretet, megbecsülés és tisztelet .🙂

Gyere velünk és mi segítünk, megtaláljuk a TE  megoldásodat együtt!!!🙂

 

Kell ennél több? Igen TE ! 🙂

 

KÖSZÖNÖM SZÉPEN 🙂!

4112
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Piheni Brigitta

Van magadra időd?

Piheni Brigitta

március 20.
Szabó Zsófia Tünde

Online -offline munka 😍

Szabó Zsófia Tünde

március 05.
Lukács Mónika

Megtaláltam az igazit Natúr Deo

Lukács Mónika

január 21.
Kiss Éva Kinga

Reg-enor

Kiss Éva Kinga

január 01.
Piheni Brigitta

Asztmapipa már a múlté !

Piheni Brigitta

2023 december 01.
Lukács Mónika

Immunerősítés, energia és feltöltődés egyszere!

Lukács Mónika

2023 november 01.
Piheni Brigitta

A nyugodt alvás titka dobozba zárva

Piheni Brigitta

2023 október 27.
Kovács Andrea és Levente

Köhögés esetére kicsiknek és nagyoknak.....

Kovács Andrea és Levente

2023 október 18.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom