Ősz Csilla

Legyünk nyitottak az újra

Legyünk nyitottak az újra

Három éve használjuk a biocomos termékeket és éljük a #Biocom Életmód Programot, de még mindig van olyan termék, amit nem próbáltunk.
Vagy azért, mert nem volt olyan problémánk, aminek helyreállításához az adott készítményre lett volna szükség, vagy azért mert volt egy bevált termék, amihez nagyon ragaszkodtunk, és nem akartunk váltani egy másikra. Tudod, járt utat a járatlanért el ne hagyj :)

Így volt ez a NONI-val is 💚

Többször olvastam/hallottam róla, hogy jó #fejfájás esetén, meg, hogy nagyon jó #gyulladáscsökkentő, de nekünk erre a célra a Colostrum nagyon bevált.

Aztán elkezdett fájni a fejem🤦‍♀️, főleg reggel meg este. Kapart a torkom is 🗣️. Bekaptam 2 szem Colostrumot, ittam egy kis grape cseppet. Másnap nem volt gond. De mivel ne voltam következetes, s nem folytattam, harmadnap visszatért. És ez így ment kb. 2 hétig, mikor az egyik csoportban megint olvastam, hogy a #Noni segít fejfájás esetén.

Mivel épp rendelni készültem, betettem a kosárba. Megérkezett, s 3 napig szedtem 2x2-t belőle. Fejfájás megszűnt, megfázásnak nyoma sincs! A tanulság számomra, hogy nem kell feltétlenül ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, nyitottnak kell lenni valami újra!

4979
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Győri Kinga

C vitam fontos !

Győri Kinga

2025 június 25.
Szilagyi Erika Maria

#Erős, egészséges gyerek

Szilagyi Erika Maria

2025 november 26.
Rákóczi Erzsébet Tünde

A hosszú távú vitalitásért

Rákóczi Erzsébet Tünde

2025 november 23.
Szabó Gabriella

Kollagén – a titkos fegyverem a mindennapokban!

Szabó Gabriella

2024 szeptember 20.
Szabó Gabriella

Grapefuritmag cseppek csodálatos előnyei

Szabó Gabriella

2024 szeptember 23.
Szabó Gabriella

Reg-Enor - Az Újjászületés Folyamata!

Szabó Gabriella

2024 november 14.
Szabó Gabriella

🍁 Őszi megújulás – Légy a legjobb Önmag!🍂

Szabó Gabriella

2025 október 10.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Adatvédelmi szabályzat  Elfogadom