Ősz Csilla

Megérkezett a megmentő!

Ősz Csilla

Megérkezett a megmentő!

Kb. 3 hete "kicsattant" az arcom, vagy csalánkiütés szerű akármi jelent meg az arcomon és a nyakamon. És nem ez volt az első alkalom. 😲

Mikor először jelentkezett azt hittem az alapozóm a bűnös Bealudtam a gyerek mellett este, és rajtam maradt éjszakára.
Most, hogy ismét jelentkezett, rájöttem, hogy nem, mivel hetek óta nem voltam ki sminkelve.

Szerintem valami étel váltotta ki, majd kiderítem, de addig is kezdenem kell valamit az arcbőrömmel, ugyanis amikor a kiütések visszahúzódtak elkezdett hámlani a bőröm. Szörnyen néztem ki, és szörnyen is éreztem magam. Ez is elmúlt, viszont most olyan az arcbőröm, mint a papír. Száraz és elvesztette rugalmasságát.👤

Nem rég jelentek meg a Kollagén termékek nálunk: Kollagén Plus Italpor, Kollagén kapszula, Arcfeszesítő nappali krém kollagénnel; Éjszakai krém és Arclemosó. Szóval a hét elején elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam őket.

A nappali krémet és az italport rendeltem meg. Tegnap érkezett a csomag. Mikor első alkalommal felvittem a krémet a bőrömre, mintha elkezdett volna lüktetni az arcom, persze csak pár percig tartott. De a lényeg, hogy beindult a keringés a szövetekben.

Az italporról egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy finom, citromos ízű.

 

A kollagént testünk ragasztóanyagaként tartják számon. Rugalmasságot ad a bőrnek, a hajnak 👩, az ínszalagoknak, az inaknak, a porcoknak, valamint megfelelő szilárdságot a csontoknak 🦵.

Hamarosan jövök majd egy részletes leírással, és az előtte-utána fotókkal.

4977
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Piheni Brigitta

Téged mi motivál a változásra?

Piheni Brigitta

szeptember 28.
Piheni Brigitta

Szívünk védelmében

Piheni Brigitta

szeptember 27.
Piheni Brigitta

Van időd újjászületni?

Piheni Brigitta

június 05.
Turbuczné Mari Éva Katalin

Hányás-hasmenés megoldása, akár állatoknál...

Turbuczné Mari Éva Katalin

június 03.
Hermann Judit

Koszmó és biocomos grapefruit csepp

Hermann Judit

2018 május 24.
Szalacsi Brigitta

Hosszan tartó lendület, a mindennapokra!

Szalacsi Brigitta

április 21.
Szalacsi Brigitta

Vaspótlás természetesen

Szalacsi Brigitta

április 21.
Piheni Brigitta

Probiotikum kisállatoknak is !

Piheni Brigitta

április 15.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom