Szilagyi Erika Maria

Szemlélet váltás

Szemlélet váltás

Volt egy pont az életemben, amikor csendben, de nagyon határozottan kimondtam magamban: ezt már nem halogathatom tovább.

Amíg a gyermekem nem volt jól, addig egyetlen dolog létezett számomra: hogy meggyógyuljon, ne legyen állandóan beteg . 

És amikor végre helyrejött… megkönnyebbültem. De ezzel együtt jött egy furcsa felismerés is.

Elkezdtem visszanézni arra az útra, amin addig mentem.

Kezdő anyukaként teljesen természetes volt, hogy csak az orvosokban bízom. Ez volt a biztos pont, ez volt az, amit ismertem. És nem is volt ezzel semmi baj, lehet többen magatokra ismertetek  ugye ??… csak közben valahol mélyen elkezdtem érezni, hogy talán van még más is amit tehetnék .

Egyre nyitottabb lettem. Elkezdtem más szemmel nézni a világot.

És így, lépésről lépésre, megjelentek az életünkben azok a készítmények, amik addig teljesen kívül estek a látókörömön.

Nem egyik napról a másikra történt.

Hanem apránként.

Hónapról hónapra.

Egy-egy új dolog kipróbálásával.

És minden egyes tapasztalat után egyre erősebb lett bennem az érzés:

👉 ez működik…

👉 ez tényleg segít…

És egyszer csak… átkattant bennem valami.

Csak egyszerűen elkezdett az életünk egy másik irányt venni.

Egy tudatosabb.

Egy nyugodtabb.

Egy „jobban figyelek magunkra” irányba.

És ma már pontosan tudom:

az a döntés, hogy nyitott lettem… mindent megváltoztatott.

💬 Te voltál már úgy, hogy egyszer csak érezted: ideje más irányba indulni?

Mi volt az a pont az életedben?

 

Szilagyi Erika 

 Tel. 0040746015037

Whatsapp. 0040746015037

https://www.facebook.com/szilagyi.erika.54


Szilagyi Erika Maria    004074601...click     Whatsapp   
19
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Győri Kinga

C vitam fontos !

Győri Kinga

2025 június 25.
Szilagyi Erika Maria

#Erős, egészséges gyerek

Szilagyi Erika Maria

2025 november 26.
Rákóczi Erzsébet Tünde

A hosszú távú vitalitásért

Rákóczi Erzsébet Tünde

2025 november 23.
Szabó Gabriella

Kollagén – a titkos fegyverem a mindennapokban!

Szabó Gabriella

2024 szeptember 20.
Szabó Gabriella

Grapefuritmag cseppek csodálatos előnyei

Szabó Gabriella

2024 szeptember 23.
Szabó Gabriella

Reg-Enor - Az Újjászületés Folyamata!

Szabó Gabriella

2024 november 14.
Szabó Gabriella

🍁 Őszi megújulás – Légy a legjobb Önmag!🍂

Szabó Gabriella

2025 október 10.
Szilagyi Erika Maria

Anyai gondolatok

Szilagyi Erika Maria

2025 október 26.
Hermann Judit

Grapefruit csepp - tapasztalatok

Hermann Judit

2017 augusztus 03.
Szilagyi Erika Maria

Energia a mindennapokra

Szilagyi Erika Maria

2025 október 06.
Szilagyi Erika Maria

Koraszülött immunerősítése

Szilagyi Erika Maria

2025 augusztus 18.
Kovács Andrea és Levente

Nyaralás anyamódban: kikapcsolódás és biztonság 2in1

Kovács Andrea és Levente

2025 július 23.
Kovács Andrea és Levente

Így lett a folyton beteg kisfiam az ovis csoport oszlopos tagja....

Kovács Andrea és Levente

2025 július 17.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Utazócsomag vakációra

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Adatvédelmi szabályzat  Elfogadom