Joó Erzsébet

Tarts ki, az igazi változásra várni kell!

Joó Erzsébet

Tarts ki, az igazi változásra várni kell!

"Tarts ki, az igazi változásra várni kell"

 

Régen mindig féltünk az ünnepektől mert akkor biztosan elkapott valamit  a gyerek és hosszas huzavona után gyógyult csak meg.

 

Mire észbe kaptunk már elmúlt karácsony és túl voltunk a szilveszteren is.

Majd újabb hónap és újabb megbetegedések. Hol "bronsita", hol "laringita", hol ez már a tüdőig jutott és akkor biztos antibiotikumos kezelés. Közben egy-egy kórházi beutaló mert annyi mindent és olyan gyakran kapott, hogy már semmi nem hatott. Havonta egyszer antibiotikum, aminek a második adagját már mindig kihányta, így rögtön váltani kellett injekcióra....és még sorolhatnám.

Ez így ment télen, nyáron, ünnepek alatt, nyaralás alatt stb.

 

Tisztán emlékszem, hogy mennyire szégyeltem magam, Abigél 3-ik szülinapját ünnepeltük és amikor felkelt a délutáni alvásból betegen ébredt és úgy kellett elvigyem a szülinapjára mert már nem tudtuk lefújni a bulit, a szülinapról pedig egyből az ügyeletre mentünk.

 

De ez már a múlté.... éppen egy decemberi hónapban lett elegem ebből. Annak az évnek az októberében halottam először a Biocomról és november végén már ott motoszkált a fejemben, hogy ezzel segíthetek a gyerekemen is, hogy véget érjen ez a rémálom.

 

Kellett hozzá némi kitartás és hit! Hit a termékekben de méginkább abban az emberben aki nekem is ajánlotta, mert nekik már segített. Akkor a termékeket még kevésbé  ismertem, így maradt a hit a szponzoromba.

 

Sokáig kellett kitartanom, a változás nem jött hamar, sokszor már feladtam volna, ha nincs az a támogatás és nem fordulhattam volna bármikor a szponzoromhoz, hogy újra és újra elmondja, a varázsszót, "tarts ki, az igazi változásra várni kell".

 

Három hónap alatt láttunk némi változást de nagyon fokozatosan, három hónap után pedig mintha kicserélték volna!

Addig kellett kitartanom de megérte!

 

Ennek már  éppen hat éve de❤... azóta  nagyon sok anyuka tartott ki ugyanúgy ahogy mi is és minden esetben jött a változás.

 

Voltak olyan esetek  is akik egy hónap után feladták de még az egy hónapot is úgy csinálták végig, hogy "nem akarja bevenni", "inkább nem kinoznám", "úgysem ér semmit" és maradtak tovább a "mókuskerékbe".

 

Mindössze emberi döntések és kitartás kérdése, ja meg persze az, hogy milyen mértékben van eleged abból a sz.r helyzetből!

 

Kíváncsi vagyok, hogy kinek mennyi idő után hozott változást a Biocom❓❓❓

 

⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️ Igen, róla szólt, vagyis kettőnkről ez a kis történet, ami happy end-el végződött. Voltak ennek más szereplői is de róluk majd később....❤

3334
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Hermann Judit

Grapefruit csepp - tapasztalatok

Hermann Judit

2017 augusztus 03.
Hermann Judit

Irány a doki!!! Ilyen időszakunk is volt...

Hermann Judit

2018 október 26.
Hermann Judit

"Nagytakarítás" felnőtteknek

Hermann Judit

2020 április 09.
Hermann Judit

Mikrobiom gyerekeknek

Hermann Judit

2020 április 17.
Hermann Judit

Mikrobiom reggeli itóka

Hermann Judit

2020 április 18.
Hermann Judit

Érték-e számodra a grapefruitmag kivonat?

Hermann Judit

2020 június 13.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom