Piheni Brigitta

Csontfájás, gyulladások kezelése kurkumával

Csontfájás, gyulladások kezelése kurkumával

Elhoztam nektek a Turmeric csodálatos hatását igazoló beszámolót, az én szerelmem tapasztalatát❤️🥰!!

A múlthéten egy késő este Pistinek nagyon megfájúltak a lábai, jobban monda a csont a lábaiban, de úgy , hogy ordítani tudott volna😌, nagyon nagyon sajnáltam őt😪.

Ezeket meg tetőzte még a hasa alja is fájt, nem akart menni tőle a szél sem😇.

Ha valakit szeretünk, mindent megteszünk, ami tőlünk telik, vagy igyekszünk tenni érte🙏.

Na én szerda reggel, még az ágyból fel sem keltem máris utána olvastam, hogy mi is segíthetne komplexen 🥰.Ő már akkor elment dolgozni, 24 órát, mint mindig. Én azonnal bejelentkeztem a fiókomba és meg is rendeltem🛒.

De jól döntöttem🙏!!!

A Turmeric volt mindenre is a megoldás😍🙏!!!

Másik nap ahogy meghozta a futár, én mondtam is hogy kezdje el szedni napi 3x3 .

Képzeljétek el, hogy már a második napon enyhűltek a tünetei.

Sőt eldöntötte, hogy augusztus 1-től ismét a regenor kúrába is belevág😊.

Alig 6 napja szedi és teljesen jól van!

Köszönhető ez a kurkuma gyulladáscsökkentő hatásának😇.

Rengeteg kihívásban segíthet a Turmeric , de én most nem győzök hálálkodni, hogy segített ilyen rövid időn belűl!!!

Amennyiben nektek is felmerülne ilyen gond, tudjatok róla, hogy kezünkben a természet csodája🥰!!!

Amennyiben nincs még fiókotok, keressetek meg, hogy kedvezményes kódot küldjek🛒.

Még a szájába is vett egyet a fotó kedvéért, mindezt örömmel, mert ilyen csodás hatást ért el a szedésével.

Bátran ajánlom nektek is🤗.

Piheni Brigitta és férje Pisti Piheni személyesen🥰😘!!








 

10224
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Rákóczi Erzsébet Tünde

Májashurka recept

Rákóczi Erzsébet Tünde

január 12.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Pacal- leves recept

Rákóczi Erzsébet Tünde

január 08.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Súlycsökkentés

Rákóczi Erzsébet Tünde

január 04.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Hatékony súlyvesztés

Rákóczi Erzsébet Tünde

2025 december 28.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Természetes hajápolás

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

A tökéletes Kollagén!

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 december 01.
Rákóczi Erzsébet Tünde

A hosszú távú vitalitásért

Rákóczi Erzsébet Tünde

2025 november 23.
Szilagyi Erika Maria

Egeszséges élet a családban

Szilagyi Erika Maria

2025 november 18.
Szabó Gabriella

Kollagén – a titkos fegyverem a mindennapokban!

Szabó Gabriella

2024 szeptember 20.
Szabó Gabriella

Grapefuritmag cseppek csodálatos előnyei

Szabó Gabriella

2024 szeptember 23.
Szabó Gabriella

Azok a CSODÁS ALGÁK

Szabó Gabriella

2024 október 10.
Szabó Gabriella

Reg-Enor - Az Újjászületés Folyamata!

Szabó Gabriella

2024 november 14.
Szabó Gabriella

Az Isteni gumivitamin csodás ereje

Szabó Gabriella

2024 november 20.
Szilagyi Erika Maria

Anyai gondolatok

Szilagyi Erika Maria

2025 október 26.
Hermann Judit

Grapefruit csepp - tapasztalatok

Hermann Judit

2017 augusztus 03.
Szilagyi Erika Maria

Kiegyensúlyozott anya a család szíve,❤️

Szilagyi Erika Maria

2025 október 13.
Szilagyi Erika Maria

#Egészség a Család minden tagjának

Szilagyi Erika Maria

2025 szeptember 25.
Szilagyi Erika Maria

#LUSTA EPE probléma REGENOR segítségével megoldva

Szilagyi Erika Maria

2025 augusztus 27.
Racz Anita

Mikor kezd el a Reg-enor kúrát?

Racz Anita

2025 augusztus 28.
Kelner Eszter és Ferenc

Nyár van😁🐝🐝🐝

Kelner Eszter és Ferenc

2025 július 25.
Kovács Andrea és Levente

Nyaralás anyamódban: kikapcsolódás és biztonság 2in1

Kovács Andrea és Levente

2025 július 23.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Adatvédelmi szabályzat  Elfogadom