Piheni Brigitta

Biomosogatószer a biztonságot adó, citrom illatos csodaszer !

Biomosogatószer a biztonságot adó, citrom illatos csodaszer !

Nem számít mennyi mosogatni való van/volt, mert tudom, hogy még ezt is könnyen megoldom🥳!

Nagyon jót nevettem, amikor valaki elmesélte, hogy a lakását újítottak fel, s cseppentett a poharába a mosogatógélből, mert csupa por volt, gondolta kimossa...

Majd a kőművesmester elhívta, a barátunk pedig, amikor visszament, elfeledve, hogy mit akart, megtöltötte poharát, és megitta. Mivel szomjas volt, ivott még egy pohárral😊...

Na, akkor esett le neki, hogy bakker, az első adag vízben volt egy csepp mosogatószer🙈😅!!

Várt, de semmi mellékhatás😁❎✅!!!

Na, akkor fogta a telefont, s felhívta a termékfejlesztőt, és azt mondta, ő adja nevét is ahhoz, hogy ez teljesen ártalmatlan az emberi szervezetre🙏!!!

Nem volt más az illeő, mint Ferenczy László, természetgyógyász, élettanító🥰!

Na, igen- ez a Biocomos biomodogatószer, és igen, teljesen vegyszermentes💚!!

Legyen a ti otthonotokban is✅!!

Akár kis gyerekes anyukák, apukák vagytok, vagy szerető nagyszülők, nem tudtok mellényúlni vele✅!

Ha kisállatot tattottok, akkor is biztonságban vagytok🤗.

Én a bolti zöldségeket, gyümölcsöket is ezzel mosom át🍎🍅🌶️🍋🫑🥒😎!!

Az scd termékcsalád egyik top terméke💚!!

Lássuk, kinek van már otthon, s ki szeretné ha ezentúl lenne ♻️?

A.Van már✅
B. Még nincs, de érdekel, ebben segítséged kérem
C. Nem szoktam mosogatni😅





 

3159
Vendég97930
Vendég97930   2022 május 29.
Nekem az első számú kedvencem! ❤️❤️❤️
Piheni Brigitta
Piheni Brigitta   2022 május 29.
Marcsi Kovács örömmel olvasom❤️❤️😁
Vendég125470
Vendég125470   2022 május 29.
A
Vendég236445
Vendég236445   2022 május 30.
A. Imádom! 😀
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Rákóczi Erzsébet Tünde

Vegyszermentes takarítás

Rákóczi Erzsébet Tünde

2025 július 12.
Csoka Renata

Sokoldalú tisztaság

Csoka Renata

2025 június 23.
Szabó Zsófia Tünde

Így indul a reggelem – egy pohár egészség! 🌿

Szabó Zsófia Tünde

2025 május 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Natúr deó

Rákóczi Erzsébet Tünde

2025 február 24.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Utazócsomag vakációra

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Ajãndékötletek

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Egészséges szaloncukor

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Víztisztító

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Szabó Zsófia Tünde

Online -offline munka 😍

Szabó Zsófia Tünde

2024 március 05.
Piheni Brigitta

Döbbenetes képek következnek!

Piheni Brigitta

2024 február 25.
Piheni Brigitta

Víztisztító, a családi fészek kincse !

Piheni Brigitta

2024 január 12.
Piheni Brigitta

Vegyszermentes és biztonságos háztartás

Piheni Brigitta

2023 szeptember 05.
Piheni Brigitta

Takaritás gumikesztyű és maszk nélkül !

Piheni Brigitta

2023 július 08.
Piheni Brigitta

Spórolj okosan mosószert és vízlágyítót is !

Piheni Brigitta

2023 február 16.
Szabó Zsófia Tünde

Reg-enor, 15.nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 19.
Szabó Zsófia Tünde

Reg-enor, 14.nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 18.
Szabó Zsófia Tünde

#regenor 13.nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 18.
Szabó Zsófia Tünde

Regenor, 10. Nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 14.
Szabó Zsófia Tünde

Reg-enor, 8.nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 12.
Szabó Zsófia Tünde

#regenor hetedik nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 11.
Szabó Zsófia Tünde

Regenor, hatodik nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 10.
Szabó Zsófia Tünde

Reg-enor, ötödik nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 09.
Szabó Zsófia Tünde

Regenor, negyedik nap

Szabó Zsófia Tünde

2023 január 08.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Adatvédelmi szabályzat  Elfogadom