Hermann Judit

Házi kedvenc - a Biokoma 🙂

Hermann Judit

Van nekünk egy kis úri kutyánk, a Foxi 🙂 

A családunk tagjaként azóta van velünk, mióta Tisza megszületett - akkor mentettük meg őt az altatástól. Nem egy szép kutyu, kicsit balga is, így vagy 3x balesetet is szenvedett - de egy annyira jóérzésű, meleg szívű, hálás kis lélek, hogy már 4-ik gyerekként tekintünk rá - s a gyerekek is testvérként fogadták maguk közé 🙂 

Nos ez a kis "szőrhullás" pár hónapja jelent meg az ő farán. Fogalmunk sem volt, hogy mi lehet ez - így jobb híjján mihez nyúl a biocomos család? Hát nyilván grape csepphez 🙂 Elkezdtem neki kenegetni a hátát, napi 2x egy kevéskét (amit rend szerint le is nyalt) - s nagyjából 10 nap alatt kezdett neki szépen visszanőni a kis szőre 🙂 

Ekkor mondta barátnőm, a kutyaszakértő Debrenti Kati, hogy valószínűleg az a bizonyos márkájú kutyakaja okozta - mert ők is megjárták 🙂 Hogy így van-e? - bizonyára. Mi még kenegettük neki a cseppecskével, a kaját leváltottuk - s egy hónap alatt túl volt rajta teljesen 🙂 Érdemes hozzányúlni, mikor baj van - lehet nem segít - de lehet igen 🙂 

Kicsi Foxi újra tökéletes bundázattal rendelkezik 🙂

Ha tetszett a bejegyzés, esetleg további kérdéseid vannak, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, vagy írj egy hozzászólást. Szívesen segítek bármiben.

Hermann Judit    Recept a Jó(L)léthez    0040-748-048...click     Üzenet
1313
Debrenti Kati
Debrenti Kati   2020 május 07.
Cukipofám
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 07.
Te már vagy 3x megmentetted, így mondhatjuk, hogy keresztanyja vagy 😃
Vendég7867
Vendég7867   2020 május 07.
Na köszi !
Sajnos nálunk is ez a helyzet, de akkor nekilatok !!
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 07.
Kaját ti is váltsátok le, Ilona, lehet segít 🙂 Okkal nem írok márkát, de lehet ti is azt adjátok 🙂
Vendég7867
Vendég7867   2020 május 07.
Hermann Judit sajnos szüleim kutyája is így járt, ő mas fajtát adtak mint mi, és mégis 3 helyen lett foltos a Cane Corsojuk...
Debrenti Kati
Debrenti Kati   2020 május 07.
Elsősorban kaját cseréljetek. Írok én márkát 🙂 Bosch Lamb&Rice kb 8 lej per kg, nagyon jó kaja. Közben kezelheted külsőleg, belsőleg, adhatsz probiotikumot. És ha féregtelenítés után jön ki, akkor cseréld olyanra, amiben nincs praziquantel 🙂
Vendég7512
Vendég7512   2020 május 07.
Sziasztok! Nálunk is volt így a Kávé kutyám, egyből állatorvost hívtam mikor észrevettem és mondta hogy bizony a máját terheli túl a rossz minőségű táp, első sorban pár nap diétát írt utána pedig leváltani a tápot és helyileg kencét is adott (e helyett akkor tökéletes a grape) de tényleg a rossz minőségű táp az oka. Egy idő után nem bírja a májuk 🙁
Vendég7857
Vendég7857   2020 május 07.
Nálunk ezt a csodálatos alga "művelte" 🥰
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 07.
Aaaaz igen, ez óriási tapasztalat!!! 😍😍😍😍
Póti Brigitta-Tünde
Póti Brigitta-Tünde   2020 május 07.
tyu🙂, mennyi algat adsz neki? Az enyemnek a nagynak eddig spirulinat adtunk....de lehet jobb lenne neki is az Immune Supreme 😃
Vendég10460
Vendég10460   2020 május 07.
Jaj, a macskámnak is ilyen (17 éves) és neki is gond van a májával. Köszi az ötletet, ki is fogom rajta a cseppet próbálni.
Póti Brigitta-Tünde
Póti Brigitta-Tünde   2020 május 07.
Én is tapasztalok a kutyáimon korpásodást a hátukon, a kutyakaját már lecseréltük, mi most a Cibau - Sensitive fish - étkezési és allergiás tünetekre - hal - rizzsel - adjuk, nekünk azt mondta a doki h a kaját is cseréljük, de ne adjunk semmi csirkehúst nekik, mert arra allegiások amiket tartalmaz.....amivel fel vannak fújva...... de még nem tünt el teljesen a korpa, aztán a múltkor elkezdtük mi is kenni greff cseppel.....gondolván ha a gyereknek koszmóra jó...( ez is valami hasonló lehet ).....és már kezd múlni.....kb 2szer kentük, még van de már nem annyi....és egy ideje a biocomos samponnal is fürdetjük őket....persze hígítva. 🙂
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 07.
Örülök, hogy felhoztam a témát 🙂 Sikertermék lesz a gondosan elkészített kutyatáp a biocomnál - persze, ha lesz ilyen 🙂 De amit megálmodunk - lehet valóra válik 🙂
Vendég10461
Vendég10461   2020 május 07.
Nekünk a kiskutya nagyon korpás bőrén a SUPER OMEGA-3 kapszula segített

😀
Vendég7860
Vendég7860   2020 május 07.
Az embernél is a rossz minőségű TÁPlálék a ludas...🤓
Póti Brigitta-Tünde
Póti Brigitta-Tünde   2020 május 07.
Hermann Judit szuper lenne 🙂
Vendég7857
Vendég7857   2020 május 07.
Póti Brigitta-Tünde reggel este kapott 2db-ot ..és egy doboz rendbe hozta 😉
Póti Brigitta-Tünde
Póti Brigitta-Tünde   2020 május 07.
köszi szépen 🙂
Vendég10462
Vendég10462   2020 május 07.
Uhhh de jo lenne 😁❤️
Vendég10463
Vendég10463   2020 május 07.
Nem jobb akkor a kutyanak is a fott kaja? 🤔
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 07.
Szuper kis táblázat 😃 Mondjuk én külsőleg használtam, de több csapattag használja belsőleg is 🙂 Köszi szépen!
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 07.
Dehogynem 🙂 Azt IS kap 🙂 De kicsit hektikus lenne, ha minden nap kapna ő is külön főzetet 😃 Gondolom egyetértessz így 3 gyerkőc mellett 😃
Vendég7411
Vendég7411   2020 május 07.
Nalunk anno egxik kutya por allergias volt..akkoriban epitkeztunk..egesz udvar porban allt, neki att hullt akkor a szore pl
Vendég7411
Vendég7411   2020 május 07.
Hat mi is van h fozunk nekik de 2 db 35 kilos kutyanak naponta fozni azert huzos ...tarolni meg napokig melegbe nem tudom pl..
Debrenti Kati
Debrenti Kati   2020 május 07.
Van amikor jobb - de arra is oda kell figyelni, mit tartalmaz. Pl a csirke pont ilyen szőrhullást, és vakarózást, bőrproblémát okoz általában. Mármint akkor jobb, ha külön főzöl neki. Ha viszont maradékot kap, na az sajnos nem jobb. 🙂
Vendég10462
Vendég10462   2020 május 07.
Nagyon szívesen, én használom megelőzésre belsoleg is. Egy - ket cseppet kap a vizébe, mivel csak 5 kilos kisállat😃
Vendég10462
Vendég10462   2020 május 07.
Én főzök is neki es premium tapot is kap, de imadja a zoldsegeket is 😆
Vendég10464
Vendég10464   2020 május 07.
Mi is használtuk belsőleg!!! Hetente kap a kutyusunk!
Vendég10463
Vendég10463   2020 május 07.
Nem is gondoltam hogy a kutyatap ilyen gondokat okozhat. Melyik a jo?
Vendég7411
Vendég7411   2020 május 07.
Szerintem te kell kitapasztald melyik jo neki
Vendég7468
Vendég7468   2020 május 08.
Ma a kutyuskank túl ete magát vagy nem tudom mi is történt vele de az bisztos hogy fájt a hasa és görcsbe volt még kicsi csak alig 8 hetes nem igazán tudtam mit ágyak neki vagy mi csináljak vele de eszébe jutott hogy a gyerekeimnek is segít a gref csep ha emésztési probléma akad fent ezért a kis kutyus szájába is csepektetem a gref cseppet és úgy őklondozot tőle meg tüsszögot de egy óra múlva a kutyus jóban let és már volt kedve roszalkodni!!!!😌
Debrenti Kati
Debrenti Kati   2020 május 08.
Nekünk Bosch Lamb&Rice van, elégedett vagyok 🙂 Brit Care is nagyon jó.
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
gomba, => tul sok szenhidrat, v szortuszoatka
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 09.
Na azokra pl jó a grape kimondottan 🙂 A lényeg, hogy megoldódott a helyzet seperc alatt, akár kaja volt a hibás, akár a többi lehetőség 🙂
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
hosszabban:)

a probiotikum jo, kuraszeruen, egy honapig, mert a belben a candida van felszaporodva, + valszeg a bőrön is fonalas gomba
lehet kezelgetni samponokkal, de nem igazan hoz javulast (semmi eredmenye)
mindent belsoleg, ugye

tehat belsoleg
kajat lecserelni keves v szenhidratmentes tápra, etkezesre (hus, zoldseg)

a bundat lehet fesulni, mert az is okozhatja, okozza, h nincs vedleskor nem tud tisztulni, fesulni kell neki, h a felesleges szőr lekeruljon

chlorella alga jo
+ barmi, ami belulrol "gombaolo", tehat a grapefruit is, ha birja a kutya

az viszont, h mit bir, sajnos lutri, termeszetes szerekre is lehet erzekeny a bel, ami betegseget idez elo utana

gombasodast okoz még az antibiotikum kura, fereghajtas, minden, ami boritja a belflorat

ha sokat ragja, akkor borgyulladas a kovetkezo szint 🙁 omega 3, omega 6 is mehet, de az sem dob sokat egy gombas kutyan

a kajavaltas es a probio a leghasznosabb talan, es a grape, ha birja (de en mar nem merek semmit adni neki belulrol, mert ahogy irtam, a termeszetes szerek is tudnak nagy betegsegeket generalni)
⬆️
altalanossagban kisokos errol
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
egyeni

mert lehet h allergias a kutya barmely osszetevore, + ha sokat kapja u.azt a tapot, pont az okoz allergiat…Hermann Judit
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
Hermann Judit 💗
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 09.
De jóóó 😃 Ezek mind vannak nálunk, a többiek mind adják 🙂 Szerintem Foxó is flóra, krill és alga kúrára lesz fogva, hadd' ragyogjon a kis bundája 😃
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
Hermann Judit sajnos szakerto vagyok 3 eve 🙁
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 09.
Kicsi drága 🙂 Lehet külsőleg Szusz is jól járna egy kis grape kenegetéssel, a belső kezelés mellett...
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
3 hete majdnem meghalt belverzesben. => Kezeles: Antibiotikum kura.

Mar most full gombas.…Hermann Judit
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
Hermann Judit nem, most sajna semmi. Valoszinu h pont egy termeszetes szer okozta a belverzest + a fereghajto. Azert irtam, h sajnos ovatosan belsoleg is a termeszetes szerekkel. (sarkanyvercseppet kapott, gomba, virus, bakterium, stb."ölő", kb.mint a grape...kimondottan kutyaknak, kutyas oldalrol, allatorvostol.)
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 09.
Tegyél rá neki grapet, Ági. Belsőleg is esetleg, mert az nagyon szépen szorítja vissza a gombát. Feljebb van egy grape adagolás háziállatoknak kilónként. Lehet ez segít...
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
Hermann Judit nem, soha tobbet semmit, ... ez nagyon tanulsagos volt. 🙁 Nem tudjuk h mivel artunk. + Ahogy irtam, belverzese volt. Vert hanyt, es ver folyt belole, belnyalkahartyaval. Ha nem kap infuziot azonnal, meghal. Nem adhatok neki semmit.
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
Hermann Judit de egyebkent a gombara jo, azert is irtam. A gombajat teljesen eltuntette ez a sarkanyvercsepp. Szal igen, ezert segitett nektek is a grape.
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
Torold nyugodtan a kommenteket, am.privat akartam megirni.
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
Segitsegkeppen.
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 09.
Nekem az első kutyám, a Ronnie egy állítólag természetes parazitahajtótól halt meg, ami fel lett neki írva 🙁 Tudom, milyen. Én azóta bízom csakis azokban a dolgokban, amit sokan használtak mellékhatások nélkül. Rémes, hogy nincsenek felületek, ahol mi…Hermann Judit
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 09.
Dehogy törlöm 🙂 Pont jó helyen van 🙂
Vendég10465
Vendég10465   2020 május 09.
Hermann Judit nem akarok itt ijesztgetni senkit... csak en egyebkent is mindig ovatosan adagoltam ezeket. Mindig kevesebbet az ajanlottnal. Grapfruitmaggal még giardiat is lehet kezelni, elvileg. Persze nem biztos h ugy hat, mint egy gyogyszer, ugy ert…Hermann Judit
Hermann Judit
Hermann Judit   2020 május 09.
Nagyjából ugyanaz, mint az embernél. Atb kiöli az egész élőflórát s utána szépen elterjed minden, amit a jó bacik ügyesen felzabáltak volna. Az atb-től kéne megszabadulni s visszaállítani az értékes, jó flórát. Ezzel az egész világnak gondja van, nem csak Szusznak.
Vendég7845
Vendég7845   2020 május 09.
Póti Brigitta-Tünde mi a Biocomos Krémszappant használjuk! Nézd csak!
Póti Brigitta-Tünde
Póti Brigitta-Tünde   2020 május 09.
szuper. Eleinte hasznaltuk mi is, aztan attertunk samponra 😉
Póti Brigitta-Tünde
Póti Brigitta-Tünde   2020 május 09.
de cuki 🙂
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Farkas Erika

EGÉSZSÉG MINDÖRÖKKÉ ❤

Farkas Erika

november 23.
Szász Kinga

Probiotikus mosogatószer

Szász Kinga

október 22.
Hermann Judit

A szememért

Hermann Judit

október 15.
Barabás Lilla

Tartósítás

Barabás Lilla

augusztus 23.
Hermann Judit

Statisztika Biocomos gyerek egészségről.

Hermann Judit

2019 május 04.
Kovács Andrea és Levente

Hányás, hasmenés maximum 1 napig....

Kovács Andrea és Levente

szeptember 17.
Piheni Brigitta

Regenoros ebéd mindenkinek is

Piheni Brigitta

augusztus 16.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom