Szász Kinga

Egészség és burokban élés.

Szász Kinga

Egészség és burokban élés.

 

😍 Egészséges környezetre való törekvés szerintetek fontos jelen körülmények között?
 

   Mondhatnánk, hogy most ennél fontosabb is van, ugye? Aztán, olykor felugrik, jó esetben egy kisablak előttünk és tudjuk, hogy minden mindennel összefügg!
 

    A legutóbbi előadásban, a Biocom SCD termékfejlesztő felelős Peretsényi Dániel hívta fel a figyelmünket és adott információt nekünk arról, hogy pl.a légszennyezetség 1/4-e tisztítószerekből származik és a légfrissítőkkel együtt a levegőbe jutva, hasonló légszennyezést produkálnak, mint a jármű kipufogója.
 

   30 éves Harvard kutatás eredménye!

Heti 1 alkalommal történő fertőtlenítés és 23-32%- al növeli a krónikus tüdőbetegség (COPD) kialakulásának esélyét. Most ezt a százalékot emeljük fel, ha sűrübben fertőtlenítünk mindent és lassan már félhetünk az árnyékunktól is, mert mi van, ha megfázunk a közelébe.
 

Népi bölcsesség:  👶 3 éves korig 2 kg kosz.
 

   Végül pedig, érdemes azért tegyünk inkább, amire van hatásunk, a környezettudatosságunk pedig nagymértékben hat az egészségünkre. Tegyük ezt azért is, mert a burokban élést el kellene kerüljük, hisz mi a természettel való öszhangra lettünk teremtve. 🙏

    Ha tetszett a posztom és segitségedre lehetek, hivj fel vagy nézz be hozzám a csoportomba: https://www.facebook.com/groups/513312066278912/
Tel: 0742605560

3527
Hermann Judit
Hermann Judit   2021 január 17.
Mi is ezek az elvek szerint élünk folyamatosan, köszönöm, hogy szavakba öntötted 🙂 S látszik, hogy hason gondolkodásúak vonzák egymást 🙂
Szász Kinga
Szász Kinga   2021 január 17.
Ès milyen jó egymásra és ezekre a termékekre találni.
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Rákóczi Erzsébet Tünde

Víztisztító

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Egészséges szaloncukor

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Ajãndékötletek

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Utazócsomag vakációra

Rákóczi Erzsébet Tünde

2024 november 30.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Natúr deó

Rákóczi Erzsébet Tünde

február 24.
Rákóczi Erzsébet Tünde

Vegyszermentes takarítás

Rákóczi Erzsébet Tünde

július 12.
Csoka Renata

Sokoldalú tisztaság

Csoka Renata

június 23.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom