Piheni Brigitta

Gyere, tartozz a klubba te is minél hamarabb 🤗

Piheni Brigitta

Sziasztok🥰!

 

Igazoltan tűntem el..

 

Voltunk starttalálkozón Nagyváradon 🤗.

 

Itt mindig feltöltődünk, örülünk egymás sikereinek és pluszba kapunk megannyi tapasztalatot osztunk meg egymással egymásért🥰.

 

A mai napon pedig kicsit többet álltam a szinpadon, mikrofonnal a kezemben 🎤, mert én vezettem le a mai nap azon részét, ahol segíteni akarunk egymásnak azzal, hogy elmondjuk azokat a tapasztalatokat, amivel másoknak is tudást adhatunk, segítség nyújtásképp😉.

 

Ez a világ erről szól, hogy  alkotunk egy közösséget, tartozunk valahova, ahol mindenki talált valamire megoldást.

 

💚Legyen szó egészségügyi problémáról, itt ott fájó ízületek  pszoriázis stb..

 

❤️Vagy talán gyerekek immunrendszere erősítése,

sok anyuka ezért keres természetes megoldást, mert elegük volt az antibiotikumok okozta mellékhatásokból és a mókuskerékből, hogy 1 hét ovi/suli, aztán 3 hét otthon 😏

🧡Volt nagyon sokféle tapasztalat.

 

💛Ami ismét visszaigolja  számomra azt, amit már régen is tudtam az az, hogy sok vegyi gyógyszernek megannyi mellékhatása van

Sajnos.

Igazi húsvér kitanult gyógyszerész   műsorvezető koleginám mesélte el, hogy megannyi káros mellékhatása van azoknak a bizonyos gyógyszerként eladott készítményeknek...pont ezek ösztönözték őt is arra, hogy a mi közösségünkben találja meg az útját, hivatását.

 

🤎 Mindenre van megoldás, természetesen 🌿!

 

⚖️Egyensúlyba hozni az egészséget és akár az anyagi hátteret is elfogadni, megélni tovább adni.

 

Büszkén írom e sorokat, s állok rendelkezésetekre mindenkor és mindenkinek, ha bármiben is szüksége van változásra😉!

 

Gyere és fogadd el segitő jobbom, amit feléd nyújtok.

 

Piheni Brigitta 💖💖💖

 

Falusi "fitnesz" mindenkinek

https://www.facebook.com/groups/4374540102560028


Piheni Brigitta    073750...click     Üzenet
963
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Piheni Brigitta

Szavaknélkül

Piheni Brigitta

augusztus 17.
Piheni Brigitta

Ismerj meg, és bízz az ösztöneidben !

Piheni Brigitta

augusztus 17.
Piheni Brigitta

Tartalmas regenoros paszulyleves

Piheni Brigitta

augusztus 15.
Piheni Brigitta

Álomból valóság

Piheni Brigitta

március 11.
Piheni Brigitta

Chips házilag, na ide süss 😊!

Piheni Brigitta

július 10.
Piheni Brigitta

Lúgosítás a candida gombák ellensége

Piheni Brigitta

július 10.
Piheni Brigitta

Takaritás gumikesztyű és maszk nélkül !

Piheni Brigitta

július 08.
Piheni Brigitta

Álmodj nagyot, ne érd be kevesebbel!

Piheni Brigitta

június 23.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom