Kovács Andrea és Levente

„Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod!” (Konfuciusz)

Kovács Andrea és Levente

Szerencsés az az ember, akinek a szenvedélye a hivatása és még meg is tud élni belőle. A munkáról alkotott véleményem teljesen megváltozott az utóbbi évek hatására. Rájöttem arra, hogy nem feltétlenül a napi 8-9 vagy több órás munkaprogramban dolgozók mondhatják azt, hogy dolgoznak. Lézetik olyan munkahely is, ahol szabadon osztom be az időmet, ahol nem a főnök elvárásai miatt kelek fel reggel, annál is inkább, mert nincs is főnök. :) Vagyis van, én magam vagyok saját magam főnöke (ennek megvan a szépsége és nehézsége is).

Én választom meg, hogy éppen kivel és hol szeretnék dolgozni, köztünk szólva ezt mi kávézásnak nevezzük. Három gyerekem (1,6,8 évesek) mellett ott tudok lenni akkor és amikor igénylik, iskolába és ovodába is röviditett programra járhatnak, együtt ebédelhetünk akár minden nap. 

Ez a munka otthonról is végezhető, akár országhatárokat átívelő távolságokban (Home Office)

Mi valójában a munka? Mert azért van munka....

Segítünk az embereknek egészségesebb, jobb, minőségibb, tudatosabb életet élni és megtanítjuk nekik, hogyan lehetnek saját sorsuk kovácsai. :) Nem kell ehhez semilyen különösebb képesség, itt minden tanulható és tanítható, egyedül a szándék kell hogy meglegyen, a változtatni vágyó szándék és tett. 

És igen, ez a munka is áldozattal jár időnként és befektetéssel. Megtörténik ugyanis időről időre, hogy el kell utazzunk wellnessezni. :D Na jó, tanulni, fejlődni, képzéseken részt venni, pihenésként wellnessezni. Ez a munkánk része és olyankor 1-2 napra távol vagyunk a gyerekektől, de cserébe bármikor mellettük lehetünk. Azért a többesszám, mert MI a férjemmel együtt építjük és szépítjük Biocomos jövőnket. Befektetni önmagunkba kell, önfejlesztés által válunk egyre jobb vezetővé.

Hálás vagyok a Biocomnak ezért a lehetőségért és hálás vagyok az embereknek, munkatársaknak, vezetőimnek, hogy együtt haladunk ezen az úton. Ez az a munka, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni és élvezem minden percét.

 

2754
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Piheni Brigitta

Álomból valóság

Piheni Brigitta

március 11.
Piheni Brigitta

Álmodd meg és éld is meg !

Piheni Brigitta

június 17.
Póti Brigitta-Tünde

Álmodd meg, légy szabad

Póti Brigitta-Tünde

2021 október 17.
Kovács Andrea és Levente

Család és munka összehangolása....

Kovács Andrea és Levente

február 13.
Szabó Zsófia Tünde

Munka, ami nem hétköznapi

Szabó Zsófia Tünde

február 06.
Pethő Beáta

Mindig van választásod!

Pethő Beáta

2022 december 05.
Szabó Zsófia Tünde

Munka vagy mégsem?

Szabó Zsófia Tünde

2022 december 04.
Tamás Andrea

Bizalom

Tamás Andrea

2022 július 14.
Oti Dobai

Álom munkahely

Oti Dobai

2022 június 21.
Borsi Ibolya

Második családom ők 💗

Borsi Ibolya

2022 április 23.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom